Ugrás a tartalomra

Technológiafejlesztés a VARIO PRODUCTION Kft. telephelyén

Szécgenyi Terv Plusz

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM PLUSZ KERETÉN BELÜL A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM, MINT TÁMOGATÓ ÁLTAL KÖZEL 178,98 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ BERUHÁZÁST VALÓSÍTOTT MEG A VARIO PRODUCTION KFT. SALGÓTARJÁNI TELEPHELYÉN, MELYHEZ A GINOP_PLUSZ-1.2.3-21-2022-00529 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZAT SORÁN 70 %-OS TÁMOGATÁSI INTENZITÁS MELLETT 125,29 MILLIÓ FORINT FELTÉTELESEN VISSZA NEM TERÍTENDŐ TÁMOGATÁST KAPOTT.

A VARIO PRODUCTION Kft. 2005-óta van jelen a magyarországi hő- és füstelvezető termékek piacán. A társaság mára az ország egyik legjelentősebb kupola- és dongagyártó és e termékek beszerelését végző cégévé vált. Referenciái között számos logisztikai központ, raktár, irodaház, iskola, sportcsarnok és bevásárló központ megtalálható. A vállalat teljes tevékenységére kiterjedő, 2005-ben bevezetett és 2009-óta tanúsított, nemzetközileg elismert, MSZ EN ISO 9001/2001 szerinti vállalati minőségirányítási rendszert működtet. Egyaránt vállalja a termékeikkel kapcsolatos építőipari tervezést, egyedi igények felmérését, az ezeknek megfelelő egyedi termékek gyártását és kivitelezését, valamint ezek későbbi karbantartását is. A társaság legfontosabb célja üzleti partnerei teljes megelégedettsége.

A gyártói kapacitásnak határt szabott, hogy bizonyos munkafázisokban nagyfokú volt a kézi munkavégzés és alacsony szintű volt a gépesítés, automatizálás aránya. A VARIO kupolák alumínium fedőkeretét 8 munkafázissal, többségében kézi munkavégzéssel volt lehetőség elkészíteni, amely a legszűkebb keresztmetszete volt a gyártási kapacitásnak, ez negatívan határozta meg az üzem gyártói volumenét. A kapacitás korlátjai miatt előfordult, hogy megbízásokat kellett visszamondani. A fejlesztés eredményeként beszerzésre került egy BODOR P3015 CNC Fiber lézervágó 1500 x 3000 mm palettacserélős asztallal, úgy a munkafázisok automatizálása és a dolgozó kollégák átcsoportosítása okán a termelés volumene számítások alapján minimum másfélszeresére ugrott. A beruházásnak köszönhetően nem kényszerülünk megrendelt munkák visszamondására, továbbá nagyobb rugalmassággal van lehetőség a partnereket kiszolgálni, amely további versenyelőnyt biztosít a külföldi versenytársakkal szemben. A Donga szerkezetek gyártása során a védjegyes alumínium rajzos tartóprofilokat ívesíteni kell, 30 fokos induló szöggel és a kívánt lábazati külméret figyelembevételével. Korábban egy kézi beállítású ívesítő gépet használt a vállalkozás, amelynek a pontossága nagyban függött a kezelő személyzet kvalitásaitól és a folyamatos figyelmétől. Mivel minden ívesítési munkafázist kézzel kellett beállítani, így a termelékenysége igen alacsony volt, amely korlátozza a donga gyártási kapacitás volumenét. Az európai uniós támogatás segítségével beszerzett CNC vezérlésű ívesítő gép megadott program alapján végzi a profilok ívesítést, külön, folyamatos kézi utó beállítások nélkül, így a termelékenysége minimum kétszerese a korábbi kapacitásnak, továbbá elégséges egy munkatárs felügyelete a teljes ívesítési munkafázis elvégzéséhez. A felszabadult humán kapacitást a donga csomagolásánál és raklapozásánál használjuk fel. Ezek mellett a támogatás részét képezte a beszerzendő gépek számára a normál működéshez szükséges környezet megteremtése, villanyszerelési munkálatok elvégzése. A projekt keretében kiépítésre került egy 13 kW-os hőszivattyús rendszer a fűtés és HMV biztosítására. Az 1,800 m2-es csarnokban a neon lámpák és lámpatestek cseréje is megvalósult, korszerű, energiatakarékos led lámpákra. A beruházás részét képezte egy nyelvi képzés egy munkavállaló számára. A projekt keretében stratégiai és pénzügyi szakértői tanácsadást is igénybe vett a vállalkozás a Felhívás szerinti minősített szakértőtől.

A projekt befejezésének dátuma: 2024.03.04.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.

Kérjen ajánlatot tőlünk

Csapatunk az Ön igényei szerint dolgozik azon, hogy a Vario Production Kft. a lehető leggyorsabban, az igényeknek és a projektnek megfelelő, előnyös árajánlatot tudjon adni.
Az alábbi gombra kattintva elérhető űrlapot kitöltve és beküldve kollégáink fölveszik Önnel a kapcsolatot.

Vario Production Kft.

Hő-és Füstelvezető rendszerek

Székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 59.

Telephely: 3100 Salgótarján Baglyasi út 1.

iroda [kukac] varioproduction.hu (iroda[at]varioproduction[dot]hu)    ugyvezetes [kukac] varioproduction.hu (ugyvezetes[at]varioproduction[dot]hu)

gyartas [kukac] varioproduction.hu (gyartas[at]varioproduction[dot]hu)    +36 20 355 4833


Vario Production Kft - Minden jog fenntartva